2015. március 16., hétfő

Országjáró Mária-ikon

Néhány héttel ezelőtt lehetett már hallani a híradásokban, hogy idén ünnepeljük a máriapócsi Kegykép könnyezésének 300. évfordulóját. A tricentenárium alkalmából a Mária-ikon országjáró körútra indult, így március 8. és 24. között az ország számos görögkatolikus egyházközségéhez eljut.



Máriapócs - Csenger - Nyírcsaholy - Kisvárda - Sárospatak - Encs - Edelény - Miskolc - Budapest - Győr - Veszprém - Pécs - Szeged - Nyíracsád - Debrecen - Hajdúdorog - Nyíregyháza - Máriapócs településeken találkozhatnak a hívők a képpel illetve tekinthetik meg az érdeklődők. Budapesten március 15-16. között volt látható a Szent István Bazilikában, mely ebből az alkalomból éjjel is nyitva maradt, látogatható volt.


Nemzeti ünnepünkön, kora délutánra várták az ikon érkezését Miskolcról. A bazilika hatalmas belterében tompa félhomály uralkodott, érkezésem idején nagyjából félig volt érdeklődőkkel, de a számuk folyamatosan gyarapodott. Fél háromkor aztán kigyulladtak a fények és megszólaltak a harangok. Hosszú percekig kellett még várakozni, mire a menet megérkezett. A turisták is látták, érezhették hogy valami különös esemény várható. Több tucat fényképezőgép, kamera vagy éppen telefon szegeződött a főbejárat felé.


Zúgtak a harangok, aztán egyre nagyobb lett a mozgás a főbejáratnál. Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök vezetésével ünnepélyes bevonulással (processzió) megérkezett a Kegykép a bazilikába, majd a főoltár baloldalán került felállításra. Rengetegen kísérték be a képet, a templom teljesen megtelt, csak a főhajó végében marad egy kis hely a turistáknak.



Nem kapcsolták fel az összes reflektort, így meglehetősen gyenge fényviszonyok mellett próbáltam megörökíteni a pillanatokat.


Ennek a könnyező ikonnak hosszú története van - majd a későbbiekben írok róla egy részletesebb bejegyzést - most csak annyit, hogy az első könnyezés 1715. augusztus 1-én kezdődött - éppen 300 éve.


A Kegykép köszöntése és ünneplése Paraklisszal folytatódott (könyörgő ájtatosság az Istenszülő Szűz Máriához), melyet szintén Kocsis Fülöp püspök vezetett.


Ezt követte az Akathisztosz (himnusz az Istenszülőhöz). Biztos sokan ismeritek, gyakran hallani kórus hangversenyeken is. Gyorsan repültek az órák. Az emberek jöttek-mentek, cserélődtek, de végig telt volt a bazilika. Az esti misét Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek celebrálta.


Megvártam a bevonulás végét és utána jöttem el. Örülök, hogy sikerült látnom ezt a szép ikont Budapesten is.

4 megjegyzés:

  1. I find this wonderful basilica and the beautiful relics that shows you. The sacred statues and paintings are truly fantatsich to see. Very nicely photographed. If you shoot in the basilica?
    a hug
    *****************
    Találom ezt a csodálatos bazilika és a gyönyörű emlékek, hogy megmutatja. A szent szobrok és festmények valóban fantatsich látni. Nagyon szépen fényképezett. Ha lőni a bazilika?
    Egy ölelés

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks a lot! Yeah it was taken in Budapest in Szent István Bazilika. Please check following link: http://www.bazilika.biz/

      Törlés